2019. március 25.

Mérhetetlen pillanatok - interjú Karádi Zita természetfotóssal

Új művészünk, Karádi Zita mesél a megzabolázhatatlan természetben töltött pillanatairól, naplementék és sasok felkutatásáról, valamint arról, mit jelent nőként alkotni egy férfiak uralta művészeti ágban.

Hogyan kerültél kapcsolatba a fotózással? Mindig erre a pályára készültél?

Nagyapám festőművész volt, édesapám grafikusművész, ezért már kiskorom óta művészlégkörben élek, ami nagyon meghatározta az életem. Nem is volt kérdés, hogy valamilyen művészeti ágban fogok tevékenykedni. Ezért is mentem később a MOME-ra, ahol tervező művészként diplomáztam. A fotózás még az egyetemen vált a hobbimmá, de akkoriban még csak filmes gépek voltak, azon tanultam. Sajnos viszont a sok munka elterelt a témától, és csak évekkel később, 2005-ben kezdtem el tulajdonképpen igazán fotózni.

Mi vett rá arra, hogy újra gépet vegyél a kezedbe?

Az ülőmunkám miatt nagyon szerettem volna többet kint lenni a szabadban, de csak a túrázás nem kötött le, ezért elvittem a gépemet “kirándulni” magammal. Ez megfelelő motivációt jelentett, hogy felmenjek a hegytetőre.

Nem egyszerű természetfotós vagy, hanem az extrémebb irányzat képviselője, amit adventure fotózásnak is neveznek. Számodra ez mit jelent, miért így alkotsz?

Az adventure fotózás nagyon komplex, kell hozzá keménység és erő, de gyengédség is, hogy megörökíthesd a természet szépségét. Gyakran van olyan, hogy pl. 12 órát kell ücsörögni a lesben, hogy végre meglássak egy sast, de sokszor van olyan, hogy csak a várakozás marad. Ezért a természetfotózás alázatra tanított a természettel és az állatvilággal szemben. Ha nem olyan az idő, akkor át kell írni a tervet, vagy ha nem jön a sas mert épp olyanja van, akkor nincs kép. Viszont ennél jobban megbecsülöm ha szerencsém van, és 1-2 jó képpel a memóriakártyámon térek haza!

Mesélted, hogy számodra fokozatosan nőtte ki magát a fotózás a hobbi kategóriából. Volt olyan út ami különösen emlékezetes volt számodra, ami után érezted, hogy a természet megörökítése már több mint hobbi, a művészeteddé vált?

Igen, az Izlandi utam jelentette ezt az élményt. A teljesen érintetlennek érződő természetet járva, vulkanikus kőzetet taposva, hatalmas vízesések és zen buddhistaként szemlélődő izlandi pónik közt hihetetlen alázatot érez az ember a természet iránt. Mi, városiak, szinte már teljesen elvesztettük a kapcsolatunkat a környezettel, az ott élők azonban még harmóniában vannak az őket körülvevővel. Ez nagyon megérintett, szerettem volna ezt az egységet újra átélni. Így indultam a többi utamra, már fotográfusként és nem hobbi fotósként.

Megváltozott valamilyen módon a kapcsolatod a természettel a fotózás hatására?

Igen, egyértelműen! Budapest belvárosában nőttem fel, városi vagyok, mégsem érzem már annak magam sokszor. A városi emberek teljesen elszakadtak a természettől, lenézik, gőgösek és abszolút elfelejtették értékelni. Amióta fotózom hihetetlen alázatot kaptam, kegyelem kinn lenni és megtapasztalni azokat a pillanatokat, amiket a képeimen keresztül igyekszek átadni másoknak is.

Sokan főleg férfi természetfotósokról hallottak. Nőként milyen ebben a kategóriában létezni? Máshogy áll szerinted egy női alkotó a természethez, az alkotáshoz?

Az adventure fotózás ráadásul nem egy nőies ág. Sokszor 10-15 kg-os felszereléssel kell 2000-es csúcsokra felkaptatni, ami sokszor egész napos erőltetett menet szélben, hóban, vagy épp égető napsütésben. Ilyen körülmények mellett nehéz felvenni a versenyt a férfiakkal. Részben fizikailag, részben mert ők egyedül is elindulhatnak, részben pedig mert hobbiként, gyerek mellől a férfiaknak könnyebb érvényesülni. Szerintem nőként ezt sem anyagilag, sem időben nem tudjuk olyan könnyen megtenni.

Mit gondolsz van különbség a női és férfi természetfotósok látásmódja közt?

Szerintem a női látásmód finomabb és érzékenyebb mint a férfiaké, mindenképpen más szemmel nézik a nők a világot. Ebben hiszek. 12 évig lovagoltam, és akkor is azt tapasztaltam, hogy a férfiak ráparancsolják az akaratukat a lóra, míg a nők gyakran inkább egy partneri, társkapcsolatot alakítanak ki először és utána kezdenek csak dolgozni a lóval. Szerintem a nők a természetet is ilyen részvétteljesen szemlélik, ez érződik a képeken is. 

Milyen inspirációid vannak? Hogyan jön ihlet egy-egy képedhez?

Minden inspirál, ami szép, ezért könnyű dolgom van, csak ki kell mennem a természetbe. Vannak női fotós példaképeim, akik mindig megihletnek, pl Marina Cano spanyol fotográfus munkája. De a National Geographic fotósai is nagyon közel állnak a szívemhez, nagy álmom, hogy egyszer publikálhassak a National Geographic-ban! Ez félig meddig már sikerült, hisz az Instagram oldalukon már megjelent képem, amire nagyon büszke vagyok.

Mik a kedvenc pillanataid? Milyen érzés amikor elkészül A fotó?

Teljesen transzba kerülök az élménytől, mérhetetlen pillanatok ezek. Folyamatosan bennem van ezután az érzés után a vágy! Van, hogy otthonról látom, hogy alakul egy naplemente, és akkor menni kell, keresni kell egy jó kilátású helyet. Szenvedélyesen szeretem a sasokat, hegyeket, hullámokat, viharfelhőket... a természet számomra kifogyhatatlan témákkal szolgál, és folyton új utakra visz.

Szenvedélyesen szeretem a sasokat, hegyeket, hullámokat, viharfelhőket... a természet számomra kifogyhatatlan témákkal szolgál, és folyton új utakra visz.

És még ha nehéz is a felszerelés, vagy 12 órát kell várni, én nem adom fel, továbbra is felmászom a magas hegyekre, és vállalom a zord körülményeket, egy-egy igazán gyönyörű képért.