2019. március 31.

Nők a művészetről, nők a művészetben - Nőiség és alkotás

Karádi Zitával és Ivacson Rebekával beszélgettünk a művésszé és nővé válás folyamatáról, valamint arról, milyen a nők helyzete a művészvilágban. Fogadjátok sok szeretettel!

Azt képzelem, hogy volt egyszer egy kislány, aki nagyon szeretett rajzolni, festeni, szemlélődni –

hogyan vált ebből a kislányból az az alkotó nő, aki most vagy?

IR: Nálam igazából úgy kezdődött, hogy kisgyerekként a frissen festett falat kisvillával lekapartam. Aztán az iskolában persze a rajzóra lett a kedvencem, később pedig habozás nélkül döntöttem úgy, hogy a Marosvásárhelyi Művészeti Líceumba felvételizem. Az egyetemet aztán Nagyváradon végeztem, mesterképzést meg Egerben. Gyermekkorom óta folyamatosan rajzolok, festek és illusztrálok, ez az életem elmaradhatatlan része, de a szakmám inkább a tervezőgrafika lett. Természetesen mindegyiket szeretem, és ebben épp ez a jó, mert mindig más kerül előtérbe, ezáltal nem tudnom megunni az alkotást. Ami pedig a nővé válást és a stílusom illeti... azt hiszem letisztultabbak lettek a képeim. De ettől függetlenül, még mindig nagyon szeretem a gyerek rajzolta hatást keltő képeket!

KZ: Én művészek között nőttem fel, nagyapám festőművész volt, édesapám pedig grafikusművész volt. Ez rányomta a bélyegét az életemre, nem is volt kérdés, hogy valamilyen művészeti ágban fogok tevékenykedni. De valahogy az iparművészet jobban vonzott, mint a képzőművészet, ezért a MOME-ra mentem, ahol tervező művészként diplomáztam. Viszont még az egyetemen tanultunk tárgyfotózást, ami révén a fotózás nagy hobbim lett, de akkoriban még túl fiatal voltam, hogy megtaláljam benne a stílusomat. Aztán a sok munka el is terelt a témától... évekkel később, 2005-ben vettem egy használt gépet, azzal kezdtem el tulajdonképpen igazán fotózni, és akkor találtam rá az adventure fotózásra is. 

Foglalkozol kifejezetten női kérdésekkel a művészetedben? Milyen témák érdekelnek, ihletnek meg?

IR: Számomra az ember, nő és férfi egyaránt, az emberi viselkedés és a lélektan érdekes. Illusztrációimmal is ezeket, a hétköznapok egyszerűségét, szépségét szeretem ábrázolni. 

KZ: Én tulajdonképpen mindent szeretek fotózni, de a természetfotózás áll hozzám a legközelebb. Egyaránt szolgál női és férfi témákkal, de mint fotós azt gondolom, hogy a női természetfotósok látásmódja finomabb, érzékenyebb. Mi nők más szemmel nézzük a világot, ezért eltérő, érzékenyebb témákat veszünk észre a természetet járva. 

 Milyen női művésznek lenni? Vannak előnyei vagy esetleg hátrányai? Milyen tapasztalataid vannak a női és férfi művészek egyenjogúságáról?

IR: Szerencsére eddig jó tapasztalataim vannak ezen a téren. Több szakmai versenyen, kiállításon vettem már részt, sose éreztem megkülönböztetést vagy akár tiszteletlenséget.

KZ: Az a fajta “adventure” fotózás amit én művelek nem egy nőies ág. 2000-es csúcsokra kell felkaptatni, 10-15 kg-os felszereléssel, ami sokszor egész napos erőltetett menetet jelent szélben, hóban, vagy épp égető napsütésben... Ezt sokszor élem meg hátránykánt, nőként sokkal megterhelőbb ez a teljesítmény fizikailag is, de család mellől is nehezebben tudunk elszakadni, vagy anyagilag megoldani egy-egy utat. 

Hogyan töltekezel alkotóként? Vannak kimeríthetetlen inspiráció forrásid? 

IR: Szabadúszó grafikusként sokszor szombat éjfélkor is dolgoztam, ezért, hogy legyen időm töltekezni is, nemrég eldöntöttem, hogy hétvégén nem dolgozok – bármiről legyen szó, hétfőig várnia kell. Ezen kívül minden nap gyalogolok legalább egy órát, ami számomra egyfajta agyban történő takarítás – utána friss lendülettel tudom folytatni a munkát. Így könnyebben jön az inspiráció is, ami számomra a legapróbb dolgokból szokott fakadni. Egyszer, egy sétám során például, szembejött velem egy bácsi, aki annyira különleges karakter volt, hogy egészen magával ragadott a képzeletem, és így született meg a Jaque-Louis illusztráció.

KZ: Minden inspirál ami szép, ezért könnyű dolgom van, csak ki kell mennem a természetbe! Az utaim ráadásul töltekezési lehetőséget is nyújtanak, nagyon szeretem ezért elvinni a gépemet “kirándulni” magammal. De különös szenvedéllyel szeretem a sasokat, hegyeket, hullámokat, viharfelhőket... a természet számomra kifogyhatatlan témákkal szolgál, és folyton új utakra visz.

Mit gondolsz lenne jelentősége egy teljesen női művészek munkájából álló kiállításnak? Gondolod, hogy egy olyan térben ahol csak női alkotók munkái vannak más lenne az atmoszféra? 

IR: Nem tudom. Lehet, hogy más/másabb lenne a hangulata egy ilyen jellegű kiállításnak. Kiváncsi lennék rá, bár szerintem inkább az egyes alkotások befolyásolnák a kiállítás atmoszféráját, mint az, hogy kik az alkotók.

KZ: Szerintem egy csak női művészek tárlata nagyon jó ötlet mert a női finoman formáló energiák egyedülállók tudnak lenni. Sőt! Nagyon is kéne ilyen kezdeményezés, ahol női alkotók munkáit bemutatják. A sok felkapott híresség mellett a csendes női alkotóknak nem sok rivaldafény jut...

Milyen szerepet tölt be az alkotás a mindennapi életedben?

IR: Egyszerűen csak szükségem van rá, az alkotás, és a művészet jelentette flow élményre.

KZ: Teljesen transzba kerülök egy-egy tökéletesen elkapott pillanattól, elmondhatatlan pillanatok ezek. Folyamatosan bennem van ezután az érzés után a vágy! Van, hogy otthonról látom, hogy alakul egy naplemente, és akkor mennem kell, keresnem kell egy jó kilátású helyet, hogy megörökíthessem a készülő szépséget. 

Van kedvenc női alkotód? Miért van rád nagy hatással?

IR: Érdekes, hogy azonnal férfi alkotókat akartam volna sorolni... De ma már egyszerűbb dolgunk van: bárkit, illetve bárki alkotói tevékenységét követni lehet közösségi oldalakon, így azonnal ott van, azonnal insprálódhatunk.

Illusztrátorok között mindenképp megemlíteném Malika Favre, Ulla Thynnel, Fathina Ramos, Buzás

Aliz, Bertothy Ágnes, Nádi Boglárka és Bíró Eszti (sztuugraphic) munkáit. De Agnes Cecile akvarelljei is nagyon közel állnak a szívemhez.

KZ: Nekem elsősorban női fényképész példaképeim vannak, pl Marina Cano spanyol fotográfus munkája folyamatos forrásom, kb 20 éve inspirálnak csodás képei.